testi-lelki egyensúly

E-BOOK

Hogyan válassz pszichológust?

HAMAROSAN!

Mi adta az ihletet az e-könyv megszületéséhez?

Amióta pszichológiát tanulok számos ismerősöm, az Instagramnak köszönhetően pedig sok másik olvasóm keresett már meg azzal a kéréssel, hogy ajánljak nekik pszichológust, mert segítséget szeretnének kérni egy szakembertől. 

Mivel nem feltétlenül ismertem az adott személy problémáját, teljesen felesleges lett volna bárkit is ajánlanom, mert egyáltalán nem biztos, hogy sikerrel zárult volna a történet. Helyette hosszú-hosszú válaszokban fejtettem ki, hogy milyen pszichológusok vannak, milyen módszerekkel dolgoznak, milyen szempontokat vegyen figyelembe a választáskor, stb. Persze ezek után, ha a személy válaszaiból tisztázódott előttem, hogy milyen jellegű segítségre lehet szükségem, kerestem neki néhány szakembert, akik közül könnyebben tudott választani és nem érezte annyira káoszosnak a helyzetet. 

Ez a letölthető útmutató ötlete pedig a nyáron fogalmazódott meg bennem, hogy mennyire jó lenne már egy összeszedett gyűjtemény arról, hogy hogyan lehet a számunkra legjobb szakembert megtalálni, akivel együtt tudunk dolgozni. 

Biztos vagyok benne, hogy azokon kívül, akik segítségért fordultak hozzám, számtalan másik embernek lenne még szüksége egy ilyen útmutatásra, hogy elkerülje a feleslegesen futott köröket, a csalódást és a lehető leghatékonyabb és számára legjobb emberrel tudjon együtt dolgozni a problémája megoldásán. 

Pszichológust találni nem könnyű, úgy, ahogy segítséget kérni sem könnyű. Ez az e-book viszont a hasznodra lesz mindkettőben. 

Mire kapsz választ az e-book olvasása során?

  • Miért éri meg pszichológushoz fordulni? 
  • Miért nem baj, ha nem tudod egyedül megoldani a problémáidat? 
  • Miben lesz a segítségedre a pszichológus? 
  • Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni a szakemberkeresés során? 
  • Milyen képzettségekkel rendelkeznek a pszichológusok, azaz ki számít pszichológusnak? 
  • Mit tanulnak meg a pszichológusok, amit más segítők nem? 
  • Milyen egyéb képzettségekkel rendelkezhetnek a pszichológusok és honnan tudod, hogy szükségesek-e azok a Te problémád megoldásához? 
  • Milyen módszerekkel dolgozhatnak a pszichológusok és hogyan válaszd ki a Neked megfelelőt? 
  • Érdemes-e hallgatni a megérzéseidre a szakember kiválasztása során? 
  • Mi történik az első találkozáskor? 
  • Meddig van jogod meggondolni magad? 
  • Megfelelő lehet-e Neked az online terápia? 

Mikor és hogyan tudod elolvasni a "Hogyan válassz pszichológust?" e-bookot?

Az e-bookom novemberben fog megjelenni (pontos dátum később) és onnantól kezdve INGYEN letölthetővé válik. Mindössze a nevedet és az e-mail címedet kell majd megadnod, én pedig máris elküldöm Neked e-mailben, ahonnan le tudod tölteni a számítógépedre/telefonodra/tabletedre/e-book olvasódra. 

Az e-book megírása, az azt megelőző kutatómunka és a hozzá kapcsolódó számos feladat nekem nagyon sok időt és energiát vesz igénybe, viszont mivel nehéz helyzetben lévőknek segítek vele, nem tartom etikusnak, hogy pénzt kérjek tőlük érte. 

Azonban ha Te úgy gondolod, hogy áldozni tudsz egy általad kiválasztott összeget arra, hogy azzal is elismerd a munkám, lehetőséged lesz támogatóként letölteni az e-bookot. 

Szeretnél értesülni az e-bookkal kapcsolatos friss hírekről?

Amennyiben nem szeretnél lemaradni a “Hogyan válassz pszichológust?” e-book megjelenéséről és szívesen betekintenél a kulisszák mögé, iratkozz fel a levelezőlistára. 

Iratkozz fel az Életfűszerező Hírlevél listájára és értesülj elsőként az újdonságokról.

A feliratkozással kijelented, hogy elolvastad és megértetted az adatvédelmi szabályzatot.