testi-lelki egyensúly
Jótanácsok, amik inkább ártanak

Ez az azonos című podcast epizód szövegkönyve. Ha inkább hallgatni szeretnéd, ide kattintva megteheted.

Ebben az epizódban bullshiteket, azaz gyakran használatos baromságokat gyűjtöttem össze.

Ezek mind olyan kifejezések és tanácsok, amiket igen sűrűn osztogatunk egymásnak vagy éppen magunknak, és hisszük, hogy ezek majd segítenek, de valójában inkább károsak a jelenlegi megfogalmazásukban, mert bűntudatot ébreszthetnek és kevésnek érezhetjük magunkat tőlük.

Nem mondom, hogy mindegyik 100 százalékban hülyeség, mert azért jónéhánynak van igazságalapja, de ebben a formában, ahogy használjuk őket, egyáltalán nincsenek a segítségünkre.

Remélem ez az epizód különösen hasznos lesz így év elején a fogadalmak és célkitűzések közepette, amikor mindent szeretnénk megvalósítani… meg még egy kicsit, és nem értjük, hogy miért nem megy.

Következzen tehát 4 bullshit tanács, amit biztosan mindannyian hallottatok már, de talán még nem gondoltatok bele, hogy miért nem jutunk ezekkel előrébb.

Kíváncsi vagyok egyébként a Ti véleményetekre is, úgyhogy majd az ezzel a résszel kapcsolatos instagram poszt alatt írjátok le, hogy mit gondoltok ezekről a mondatokról, illetve kiegészíthetitek a listát a Ti „kedvenceitekkel”.

Engedd el

Az első, ami rögtön eszembe jutott és ami alapján kitaláltam, hogy erről szeretnék egy epizódot, az az ikonikus ENGEDD EL „jótanács”.

Biztos ismerős a szituáció: történik valami szar dolog vagy elrontottál valamit, hibáztál, valaki bunkó volt veled, satöbbi, satöbbi. Elkezded végiggondolni a helyzetet, mit kellett volna máshogy csinálni, miért történhetett ez, hogyan tudtad volna megakadályozni. Ha ezt megosztod valaki mással is, több, mint valószínű, hogy a beszélgetés végén, rosszabb esetben a közepén, benyögi, hogy most már mindegy, engedd el. És itt rájössz, hogy igaza van, el kéne engedned, de valami miatt nem tudod és egyre csak rágódsz rajta. Biztos veled van a hiba, miért van az, hogy nem tudod elengedni… És tessék, be is kerültél egy ördögi spirálba, ami egyre csak lejjebb húz.

De az is lehet, hogy Te magad adtad ezt a tanácsot valakinek, és bele sem gondoltál, hogy egyáltalán nem olyan egyszerű elengedni valamit, mint amennyire egyszerű azt kimondani. Nem állítom, hogy minden embernél így van, de aki hajlamosabb a szorongásra, annál biztosan jelen van ez is, hogy nehezen tudja elengedni a rossz dolgokat és sokat rágódik a hibás cselekedetein. Azok, akik nem szoktak szorongani, valószínűleg könnyebben el tudják engedni a dolgokat, de éppen ezért fontos megérteniük, hogy másoknak ez nem annyira egyszerű folyamat, mint nekik.

Egyetértek azzal, hogy van alapja ennek az „engedd el” dolognak, hiszen, ami már megtörtént, azon már nem tudsz változtatni, a rágódás pedig rengeteg mentális energiát igényel, amit másra is tudnál fordítani. Tehát a dolgokat a saját magunk jólléte érdekében célszerű elengedni.

Viszont ez nem tapsra működik és nem segítség az, hogy valaki azt mondja: engedd el. Köszönöm, mintha eddig nem tudtam volna, hogy el kell engednem, most már megvilágosodtam és el is engedtem. Örök hálám neked! 😀

A velünk történt rossz dolgok végiggondolása egy bizonyos szintet át nem lépve kifejezetten hasznos a későbbiekre nézve. Hiszen, ha újra lejátsszuk a fejünkben a cselekményt és az egyes lépéseket, legközelebb hasonló helyzetben talán okosabban fogunk viselkedni.

Tehát nyugodtan gondold végig és elemezd a helyzetet, ha arra van szükséged, egészen addig, amíg le tudsz belőle szűrni valamilyen tanulságot. Ennek a normális idejét pedig kívülálló nem tudja megmondani. Nincs egy általános szabály, hogy egy beszóláson 30 perc, egy komolyabb megbántáson néhány óra, egy visszautasításon vagy sikertelen felvételin egy nap, egy szakításon pedig x idő alatt kell túllenni.

Tehát ne hallgass másokra, hogy mikor kellett volna elengedned valamit, ami már nem szolgál Téged, mert nálad jobban ezt ők úgysem tudhatják. És ne gyötörd magad amiatt, hogy ezt már rég el kellett volna engedned, de még nem tudtad. Ha dolgozol rajta, egyszer úgyis sikerülni fog, ha viszont rágörcsölsz az elengedésre, ahelyett, hogy a helyzet tanulságait magadévá tennéd, nem fog sikerülni.

Ha hiszel benne, bevonzod

Ez inkább egy bullshit-csomag, mert a következők szerintem összetartoznak, vegyesen vagy éppen azonos értelemben szoktuk használni őket. Ezek pedig nem mások, mint a A GONDOLATAIDDAL TEREMTESZ, és a HA HISZEL BENNE, BEVONZOD gyakran puffogtatott gondolatok.

Ezeknek is van igazságalapja, de így kimondva úgy károsak, ahogy vannak.

Kezdjük az utolsóval, „hogyha hiszel benne bevonzod”. Ez a kijelentés enyhén a misztikum határait súrolja, ebben szerintem egyet érthetünk.

Nézzük meg egy példán. Nagyon szeretném, ha lenne egy háromemeletes házam a jelenlegi egyszintes helyett. Akár minden egyes nap órákat gondolhatok arra és ringathatom magam abba a hitbe, hogy hamarosan két másik emelettel lesz tágasabb a lakásom, ha a kisujjamat sem mozdítom meg érte. Nagyjából nulla annak az esélye, hogy ha elhiszem, hogy nekem lesz egy háromemeletes házam, akkor belátható időn belül meghal a gazdag amerikai nagybácsi, aki rám hagyta minden vagyonát, beleértve a háromemeletes amerikai házát. Már ha van gazdag amerikai nagybácsim. Ha nincs, akkor kereken nulla erre az esély. 😀

Annak már nagyobb az esélye, hogy vizionáltad magad előtt ezt a célt, kiszámoltad, hogy mit kell tenned érte és körülbelül mikorra tudod megvalósítani, és minden nap keményen dolgozol érte. Így már lehet háromemeletes házad és még szegény nagybácsinak sem kell meghalnia hozzá.

Egy másik példa, amikor nagyon szeretnél megnyerni valamit egy sorsoláson és akkor erősen hiszel benne, hogy a Te nevedet fogják kihúzni. Ennek már van esélye, de pusztán azért, mert a Te neved is szerepel a listán a többi jelentkező között. Akár a Te nevedet húzzák ki, akár nem, ennek semmi köze nincsen a gondolataidhoz és ahhoz, hogy elég erősen hittél-e benne, csak a véletlennek köszönhető, ami attól függ, hogy hány másik ember vesz még részt a játékban.

Tehát nem a hiten múlik, hogy megtörténik-e valami, amit szeretnénk, hanem azon, hogy teszünk-e valamit ennek érdekében.

Ugyanez igaz a „gondolataiddal teremtesz” kifejezésre is. Ez egyébként erősen infantilis szemléletű, mert a kisgyerekekre jellemző (illetve még a kényszergondolatokkal küzdőkre), hogy azt hiszik, ha valamire gondolnak akkor az be is fog következni. Például sok gyerek, amikor megszületik a kistestvére és úgy érzi kevesebbet foglalkoznak vele a szülei az új jövevény miatt, azt kívánja, hogy bárcsak sose lett volna kistestvére, vigye vissza a gólya vagy a szülők a kórházba. Aztán ha véletlenül ez egybeesik azzal, hogy megbetegszik a kistesó, a nagyobb testvérnek bűntudata lesz és azt hiszi, azért lett beteg a testvére, mert ő arra gondolt, hogy nem szeretné, ha lenne.

Tehát attól, hogy gondolok valamire, az még nem fog bekövetkezni, vagy ha mégis, az teljes mértékben a véletlen műve.

Ha valamit szeretnék, hogy bekövetkezzen, akkor azért dolgoznom kell és annak a fényében kell cselekednem. És ha ezután bekövetkezik a vágyott cél, gondolhatok arra, hogy én ezt a gondolataimmal teremtettem meg, csak éppen elbagatellizálom vele a belefektetett munkámnak a jelentőségét, és azt közvetítem mások felé, hogy a céljainkért nem kell dolgozni, hanem maguktól bekövetkeznek, ha nagyon szeretnénk őket. Aztán mások, amikor követni akarják a példámat és elbuknak, nem értik, hogy mit csináltak rosszul. Talán nem akarták elég erősen a céljukat?

Összefoglalva tehát a gondolatoknak olyan mértékben van szerepe a céljaink megvalósulásában, hogy ami kitölti a gondolatainkat, arra fordítunk több időt, azzal foglalkozunk többet, önkéntelenül is. Viszont azt nem észrevenni, hogy a gondolat és a megvalósult, vagyis inkább megvalósított cél között ott van a sok belefektetett kemény és szorgalmas munka, elég nagy szarvashiba.

Fogadd el magad

Ez kicsit hasonló az „engedd el” tanácshoz és pont annyira hatásos is. Kétségkívül igaz, hogy jobb Neked, ha elfogadod magad, mert megkönnyíti az életedet, de ez nem megy egyik percről a másikra, pláne nem egy insta poszt hatására, amin egy sokkal csinosabbnak és jobbfejnek tűnő személy szerepel.

Már csak azért sem így működik az önelfogadás, mert folyamatosan változunk. Tehát ha most el is fogadom. magam olyannak, amilyen vagyok, egy hét vagy egy hónap múlva már lehet, hogy megint elégedetlen leszek saját magammal, legyen az a kinézetem, a teljesítményem vagy a viselkedésem.

Lényegében azzal kell megbarátkoznunk, hogy folyamatosan változunk, és úgy kell elfogadnunk magunkat, hogy tudjuk, hogy a jelenlegi egy ideiglenes állapot és ez tök jó, de akkor is szeretni fogom magam, ha felszedek néhány kilót, elkezdek ráncosodni vagy kevesebbet keresek.

Éppen ezért fordulok kétkedéssel azok felé, akik kijelentik, hogy ők bizony már teljes egészében elfogadták magukat, mert ez a legtöbb esetben csak a jelenlegi állapotra vonatkozik, arra a helyzetre, amiben éppen benne vannak.

Nem jelenthetjük ki, hogy mi már elfogadtuk magunkat, legfeljebb azt, hogy a jelenlegi énünkkel teljesen rendben vagyunk, és hajlandóak vagyunk folyamatosan dolgozni azon, hogy a későbbi önmagunkat is kedveljük.

Másészt nem ilyen egyszerű az önelfogadás.

Hiszen vannak olyan tulajdonságaink, amiket szeretünk. Az első lépés az, hogy ezeket felkeressük, megismerjük és felvállaljuk akkor is, ha mások ezt nem nézik jó szemmel. Márpedig sokszor nem nézik jó szemmel, ha büszke vagy magadra, ha szeretsz magadban valamit, mert ettől már rögtön beképzeltnek tartanak.

Aztán vannak olyan tulajdonságaink, amiket nem szeretünk, de meg tudjuk őket változtatni vagy el tudunk tőlük búcsúzni. Ezek főleg belső tulajdonságok, amik azért alakultak ki bennünk, mert ez tűnt adaptívnak abban a környezetben, amiben éltünk. Itt az „én már csak ilyen vagyok” szemléletet kell elengednünk, hogy teret adjunk a fejlődésnek. Ezért ezeknek a tulajdonságoknak az elfogadása nem szolgál minket, mert beleragadunk a rögzült szemléletmódba és elfogadjuk azt, amit nem szeretünk és meg tudnánk változtatni. Például elfogadhatnám, hogy én már csak ilyen vagyok, hogy hirtelen felkapom a vizet, sose leszek egy Gandhi. De ehelyett inkább azt fogadom el, hogy épp most, a jelenlegi élethelyzetemben ilyen vagyok, de ezt meg tudom változtatni, ha kellő energiát fordítok rá. Persze azt is el kell fogadnom, hogy ha mondjuk a nyugalom – hirtelen harag skála hirtelen harag végéhez közelebb eső részen vagyok, nem biztos, hogy tudok, de egyáltalán nem is kell a nyugalom végpontjához kerülnöm. Teljesen elég, ha mondjuk középre tudom helyezni magam. De az semmikképp sem jó megoldás, hogy elfogadom, hogy én ilyen meg olyan vagyok, mert anyám és apám is ilyen meg olyan és én ezt örököltem meg különben is így neveltek. Szépen lassan, de nagy részüket meg lehet változtatni.

Végül pedig vannak azok a dolgok, amiken nem tudunk változtatni, hiába nem szeretjük őket. Ezek általában veleszületett vagy az öregedéssel járó külső tulajdonságok, illetve az élet során megtörtént rossz dolgok. Na, ezek azok, amiket el kell fogadni.

Tehát a „fogadd el magad” kijelentés is jó alapokon nyugszik, de rosszul van kommunikálva.

Csak pozitívan

Egyik nagy kedvencem a CSAK POZITÍVAN, GONDOLKODJ POZITÍVAN, LEGYÉL MINDIG POZITÍV „jótanács.

Mi vagy te, talán proton? Vagy miért lennél mindig pozitív? Emberek vagyunk, tehát vannak jobb meg rosszabb periódusaink.

Ez a pozitivitás bullshit olyan, amit kifejezetten károsnak tartok, mert komoly bűntudatot tud ébreszteni, ami még lejjebb taszíthat.

Ha az élet pofán csap, igenis megvan hozzá a jogod, hogy szarul érezd magad és bőgj. Az érzelmeink azért vannak, hogy érezzük őket. Nem arra valók, hogy kiválasszuk közülük a szimpatikusakat, amiket mindig magunknál tartunk és mutogatjuk őket, a többit pedig berakjuk egy zsákba és levisszük a pincébe.

Ha szomorú, dühös, csalódott, megbántott vagy kétségbeesett vagy, adj magadnak lehetőséget arra, hogy megéld a szomorúságod, a dühöd, a csalódottságod, a megbántottságod és a kétségbeesettséged.

Ha erre nem hagysz időt, csak elnyomod magadban ezeket az érzelmeket és próbálsz pozitív lenni, nem tudsz majd teljes szívedből örülni, büszkének lenni, csodálkozni, szeretni, lelkes, önbizalommal teli lenni és biztonságban érezni magad.

Ezek mind-mind érzelmek, ellentétben a pozitivitással, ami inkább csak egy gyűjtőfogalom. Pozitív lenni nem tudsz, de helyette átélheted bármelyik fenti érzelmet.

Milyen unalmas is lenne az élet, ha mindig boldogok lennénk, nem? Akkor nem is tudnánk mi az a boldogság, hiszen csak egyhangúságnak hívhatnánk.

Szükségünk van a fentekre és a lentekre, a rosszra és a jóra, a negatívra és a pozitívra, az örömre és a bánatra.

Ne akard hát magadra erőltetni azt, amelyik épp nincs jelen az életedben.

A „legyél mindig pozitív” mondást én inkább a „próbálj nyitott lenni” kifejezéssel helyettesíteném.

Nem az a lényeg, hogy mindig szárnyalj, hanem hogy észrevedd a lehetőségeket, akárhol is vagy. Próbáld észrevenni őket a rosszban is, de csak miután megélted az érzelmeket és kitisztult előtted a kép. Akkor tudsz csak koncentrálni az új lehetőségekre. És ez szintén nincs időhöz kötve, hiszen mindenki más és más.

Ezek voltak azok a bullshit szólás-mondások, amik az utóbbi években szállóigeként terjednek és örök igazságoknak gondoljuk őket, de szerintem pszichológiailag nem állják meg a helyüket.

Iratkozz fel az Életfűszerező Hírlevél listájára és értesülj elsőként az újdonságokról.

A feliratkozással kijelented, hogy elolvastad és megértetted az adatvédelmi szabályzatot.

close

Iratkozz fel az Életfűszerező Hírlevél listájára és értesülj elsőként az újdonságokról.

A feliratkozással kijelented, hogy elolvastad és megértetted az adatvédelmi szabályzatot.