„Jajj, úgy kiégtem!” – hallani gyakran az utcán, tömegközlekedésen, vagy akár egy baráti összejövetelen. De tényleg? Vagy csak tudjuk, hogy ennek a kifejezésnek köze van a fáradtsághoz és ezért használjuk? A kiégés napjaink egyik súlyos és sajnos egyre gyakoribb problémája. Lépten-nyomon szembe találhatjuk a kiégés miatt szenvedő embertársainkkal. De miért? Mi okozza ezt?
Erre keressük a választ ebben a cikkben. Jövő héten pedig arra, hogy hogyan tudjuk megelőzni, illetve ha már megtörtént a baj, mit tudunk kezdeni vele. Tartsatok velem! 🙂
Mi is a kiégés?
A kiégés vagy angolosan burnout 1973-as definíciója szerint egy „szindróma krónikus, emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés állapota, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek.”
Elég komplex megfogalmazás, de minden benne van. Hosszan tartó érzelmi megterhelés, ami kimerüléshez vezet és emiatt úgy érezzük, akármit is csinálunk, nem lesz jobb. Például az iskolában megcsináljuk ugyan a következő beadandót, de csak azt látjuk, hogy úgyis jön utána majd még egy és még egy és ebből a mókuskerékből sosem tudunk majd kilépni. Folyton fáradtak vagyunk, emiatt rossz a kedvünk és a kedvenc időtöltéseink, családdal, barátokkal való találkozás sem derít jobb kedvre.
A kiégés kialakulásának 3 nagy állomása van:
- Felbukkan a stressz
- Majd csatlakozik hozzá a fizikai és emocionális fáradtság
- Működésbe lépnek a védekező magatartásformák, ilyen a cinizmus vagy az izoláció
Ez hogyan is működik a valóságban?
Vegyünk egy elég gyakori példát: egyetem. Elkezdünk egyetemre járni. Korábban megszoktuk, hogy jó tanulók vagyunk, könnyen szerzünk jó jegyeket. Nyilván az egyetemen ez már nem ennyire könnyű, viszont a „színvonalat” nem akarjuk lejjebb adni. Igaz, hogy a csoporttársak korábbról nem ismernek, szóval úgymond tiszta lappal is indulhatunk, mégis cikinek éreznénk, ha „csak” hármasokat kapnánk. (Már miért lenne ciki? – Egyébként ez sokáig nekem se esett le…) Szóval megjelent a stressz… Ja, és azt majdnem elfelejtettem, hogy nagyon sokszor a környezetünk, felsőbb évesek, tanárok részéről meg megy az ijesztgetés, hogy ez meg az a vizsga annyira nehéz, már nyáron neki kellett volna állni a készülésnek. (Volt egy tanárom, aki az egyik félév első óráján azzal indított, hogy „jajj, mindjárt itt a szigorlat, már késő, ha nem kezdtek el tanulni!” Én meg csak néztem, hogy nyáron? Ezt most komolyan gondolja? Komolyan gondolta…)
Aztán ahogy eltelik egy év, majd elkezdődik a második, harmadik egyre fáradtabbak leszünk. Egy idő után aludni sem biztos, hogy annyira jól alszunk. Akármit csinálunk, mindig álmosak vagyunk. Fizikai és emocionális fáradtság…
Amikor már hosszabb ideje fáradtak vagyunk, ha valaki megemlíti esetleg, – féltésből természetesen – hogy pihenni kéne vagy olyan kimerültnek tűnünk, akkor sajnos sokszor előfordul, hogy undokok vagyunk vele, csak odavetjük, hogy „ne szóljál már bele, nem telefon!”, „mi közöd van hozzá?” vagy „majd azt én tudom”. Ezek a válaszok onnan is eredhetnek szerintem, hogy ha nem vagyunk ugyanabban az élethelyzetben, nehezebben fogadjuk el olyannak a tanácsát, akivel nem ugyanabban a cipőben járunk. Meg persze a kollégáinkkal, csoporttársainkkal kapcsolatban könnyebben jönnek olyan gondolatok, hogy „ez mekkora egy hülye, még ezt se tudja…”. Működésbe lépnek a védekező mechanizmusok. És persze az is előfordulhat, hogy egy idő után kerülni kezdjük a barátainkat, mert korábban egy-egy féltő megjegyzésük nyomán összekaptunk velük és úgy érezzük, nincs szükségünk még egy veszekedésre is.
Kik érintettek?
Korábban, még a ’70-es években, amikor maga a kiégés fogalma megszületett, azt mondták, hogy a segítő szakmákban, főleg az egészségügyben dolgozók érintettek. Mert valljuk be, emberekkel dolgozni fárasztó. Főleg, ha azt kell végignézni, hogy valaki olyan diagnózist kap, amiből nagy valószínűséggel nem gyógyul meg vagy meghal.
Ma már viszont azt mondhatjuk, hogy nagyjából mindenkit fenyeget a kiégés. Részben amiatt, hogy nyilván mindenki találkozik más emberekkel (jó, ha elköltözöl egy barlangba, akkor nem valószínű, de ennek mennyi az esélye? 😀 ). Másrészt meg annyira felgyorsult a világunk, mindenki ezer felé rohan és kétezer feladatot próbál elvégezni. Harmadrészt meg – ami szerintem nagyon kiábrándító – nincs értéke annak, ha próbálsz lassítani. Az egyik gyakorlatomon mondták azt az ott dolgozó főnökök, hogy „Hát ezek a fiatalok is milyenek! Állandóan azt lesik mikor lesz vége a munkaidőnek és mennek haza.”
Ez miért is baj? Hiszen így lesz ideje kikapcsolódni, nem fog belefásulni néhány hónap után és talán még lelkesen is fog bemenni reggel.
Összességében nagyon sok úton el lehet jutni a kiégésig. A közös mindben, hogy van egy külső tényező, ami stresszt okoz és elindítja a fent részletezett dominósort.
De hogy mit is tudunk tenni, hogy ne következzen be a kiégés?
A következő részben kiderül! Nagyon fontosnak tartom ezt a témát, ezért döntöttünk úgy, hogy ketté szedjük, hogy könnyebben emészthető legyen. Szóval, jövő héten várlak vissza benneteket és megbeszéljük, hogyan tudjuk felvértezni magunkat a kiégéssel szemben. 🙂
Remélem a cikkel tudtam segíteni, hogy felismerjétek akár magatokon, akár másokon a kiégés jeleit.
Iratkozz fel az Életfűszerező hírlevelére, hogy elsőként értesülj a legújabb cikkekről, podcast epizódokról és mindenről, ami Életfűszerező!
Érdekel a pszichológia? Esetleg Te magad is pszichológus, pszichológus hallgató vagy? Szeretnéd minél több emberhez eljuttatni a tudásodat? Legyél az Életfűszerező szakmai tagja! A részletekről bővebben itt tudsz olvasni.