nyiss ablakot a lelkedre
Slowliving | Így lassíts, amikor nincs rá időd

A november -sok ember szerint- méltán vetekedhetne a januárral a legborongósabb hónap címért. Esik az eső, nyálkás az idő, minden szürke, későn kel a nap és hamar le is megy. Az egyetemisták egymás után írják a ZH-kat és a fejük felett lebeg már a vizsgaigőszak bárdja. A középiskolások sem szerencsésebbek, nekik is bőven szolgáltat ez az időszak dolgozatokat és egyéb megpróbáltatásokat. Sok munkahelyen az év vége közeledtével megszaporodnak a feladatok, megnő a túlórák száma és feszültebbek a munkatársak.

Pont ekkor van leginkább szükségünk a nyugalomra, amikor a legnagyobb a stressz körülöttünk!

Ebben a cikkben abban segítek Neked, hogy meg tudd teremteni a nyugalmat magad körül, le tudj egy kicsit lassulni, akkor is, amikor látszólag semmi időd rá.

Mi az a slowliving?

A  „lelassulás” művészete nem azt jelenti, hogy lassabban csinálod a dolgaidat. A slowliving arról szól, hogy észreveszed és értékeled az apró örömöket.

Megengeded magadnak, hogy élvezd is az életet, ne csak megéld.

A slowliving mentalitásnak köszönhetően jobban tudsz majd kapcsolódni magadhoz és a környezetedhez is. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és elégedettebb leszel.

Ha jól akarod érezni magad olyan dolgokkal kell foglalkoznod, amik örömet okoznak számodra.

Mindannyian véges mennyiségű idővel rendelkezünk, miért ne figyelhetnénk arra, hogy mindent, amit csinálunk valóban megéljünk?

Slowliving tippek

Ezek a tippek, amiket alább olvashatsz, nem igényelnek sok időt. Bármelyiket beépítheted a legrohanósabb napjaidba is, hogy egy kis örömet csempéssz magadnak.

Használd az érzékszerveidet

Egészséges emberként olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kevesebb, mint 5 érzékszervet tudhatunk magunkénak, amiken keresztül befogadhatjuk a külvilágt. Mégis hajlamosak vagyunk elfeledkezni róluk és nem megélni az általuk nyújtott élvezetet.

Látás

Mivel a szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk, talán még róla feledkezünk meg a legkevésbé. Azonban természetesnek vesszük sokszor a látottakat és nem állunk meg megcsodálni az apró részleteket.

Keress minden nap valamit, ami gyönyörködteti a szemed, ha van kedved le is fotózhatod. 

Ez nem igényel plusz időt, csupán egy kis odafigyelést és a látvány tudatosítását.

Hallás

A hallásunkra már egy kicsit kevésbé támaszkodunk a mindennapi életünk során, mint a szemünkre. Azonban naphosszat rengeteg információ érkezik be a fülünkön keresztül.

A zenészek számára alapvető, hogy figyelemmel hallgatják és keresik a csodálatos hangokat, de a mindennapi ember számára ez kevésbé magától értetődő.

Szentelj egy kis figyelmet reggel az ébredő város zajának, hallgasd élvezettel az eső kopogását, a tűz ropogását. Természetesen ne feledkezz meg a zenéről sem és dobd fel a napjaidat egy-két kedvenc számoddal. Ha kedved tartja, akár táncolhatsz is rá. Sőt, az éneklés, ezáltal a saját hangunk hallgatása is kellemes élmény tud lenni.

Tapintás

A bőrünk -legnagyobb szerv lévén- tele van idegvégződésekkel. Mégsem fordítunk elegendő energiát arra, hogy kiélvezzük a belőle adó lehetőségeket.

Zuhanyzás közben fordítsd a figyelmed arra az érzésre, ahogy a forró vízcseppek a bőrödhöz érnek. Fürdés után ne feledkezz meg az arc- és testápolásról sem. Egyrészt, mert a hideg idő és a fűtésszezon közeledésével extra hidratálást igényel a bőrünk. Másrészt pedig az a pár perc is egy remek alkalom arra, hogy tudatosan kapcsolódj a testedhez a bőrödön keresztül a tapintás segítségével.

Burkolózz egy puha pokrócba, fogj egy bögre forró teát és figyeld meg milyen érzéseket keltenek benned. 

Egy kiadós ölelésnél jobban semmi nem tudja megteremteni a nyugalmat és a slowliving hangulatot! Öleld meg a partneredet, barátaidat, családtagjaidat vagy simogasd a négylábú kedvenceidet. 

Szaglás

A szaglásunk kiemelten fontos érzékszervünk, ugyanis az illatok nagyon szorosan kapcsolódnak az érzelmeinkhez. Ennek oka, hogy a szaglópálya egy része a limbikus-rendszerbe vezet. Ezáltal bizonyos illatok szinte visszarepítenek minket egy-egy emlékhez vagy rég elfeledett érzést idéznek fel.

Keresd a finom illatokat a napodban. Szagolj bele jó erősen a frissen őrölt kávéba, gyújtsd egy illatgyertyát. Főzz gyümölcsteát vagy süss egy illatos süteményt. Élvezd ki egy pillanat erejéig a parfümöt, amikor reggel magadra fújod és napközben is többször emeld a csuklód az orrodhoz. Millió módja van az illatokért felelős érzékszervünk kielégítésének, fedezd fel a számodra legkedvesebbeket.

Ízlelés

Megszámlálhatatlanul sok, ráadásul többféle ízlelőbimbónk van a testünknek egy egészen apró területén. Az ízérzékelésünk jóval komplexebb az sós-édes-savanyú-keserű négyesnél.

Fedezz fel új ízeket! Ehhez elengedhetetlen, hogy kiélvezd az ételt és ne csak „bekapj valamit gyorsan”, mielőtt rohansz tovább. Próbálj ki új ételeket, kóstolj számodra még ismeretlen kávékat, borokat, kísérletezz a fűszerekkel. 

Egyszerre egy dologra koncentrálj

A multitasking önmagában ellentétes a slowliving fogalmával. Ha nyugodt akarsz maradni, egyszerre egy dologgal foglalkozz, majd ha azzal végeztél, akkor térj át a következőre. Nem, ettől nem leszel kevésbé hatékony, sőt! A multitasking során milliószor váltasz a feladatok között, minden pillanatban másra koncentrálsz, ami rettentően kimerítő az agyad számára. Tehát még ha nyersz is valamennyi időt a párhuzamos feladatvégzés során, azt nemcsak a munkád minőségében veszted el, hanem a későbbi feladataidnál is, hiszen kevesebb energiád marad rájuk, kimerültebb leszel.

Hogyan kerüld a multitaskingot?

  1. Tedd el a telefonodat magad mellől és kapcsold ki rajta az értesítéseket.
  2. Priorizáld a feladataidat.
  3. Tervezd meg előre, hogy mikor mit és mennyi ideig fogsz csinálni.

Meglátod, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb leszel, ha elhagyod a párhuzamos feladatvégzést és egyszerre egy dologgal foglalkozol. Ráadásul kevésbé fogod magad túlterheltnek érezni.

Úgy pihenj, hogy valóban töltődj

Arról remélem nem kell írnom, hogy a rettentően húzós időszakokban is fontos, hogy legyen pihenőidőnk. Valójában ekkor a legfontosabb. Amikor túl vagyunk terhelve, kiemelten fontos tud lenni, hogy azt a rövid időt, amit pihenésre fordíthatunk, a lehető legjobban ki tudjuk használni. Ehhez elengedhetetlen, hogy ismerd saját magad, hogy tudd, mi az, amivel nemcsak eltöltöd az időt, hanem fel is tölt Téged.

Képzeld el, hogy egy hordó vagy. A hordóban lévő folyadék (lehet, sör, bor, víz, ami szimpatikus) pedig az energiaszintedet jelzi. Vannak olyan tevékenységek, események, amik csökkentik az energiádat és vannak, amik növelik. Gyűjtsd össze azokat a dolgokat, amik energiát igényelnek (pl. tanulás, munka, takarítás, stb.), illetve azokat, amik energiával töltenek fel (pl. kirándulás, olvasás, beszélgetés, stb.) Ezek egyénileg változóak, lehet, hogy valakit a takarítás feltölt, míg egy kirándulás leszív. Legyen egy konkrét képed arról, hogy te hogyan működsz, hiszen így tudsz megfelelően pihenni, hatékonyan gondoskodni magadról.

Legyél hálás

A hála érzése számos más pozitív érzéssel összefügg. A rendszeres hála pedig magasabb élettel való elégedettségérzést okoz. Ha hálás tudsz lenni, nyugodtabbnak, kiegyensúlyozottabbnak és boldogabbnak érzed magad.

A hálához fontos, hogy értékelni tudd az apró örömöket az életben, hogy figyelmet fordíts arra is, amit természetesnek tartasz.

Írj le minden nap legalább egy olyan dolgot, amiért hálát tudsz adni és hagyd, hogy átjárjon ez az érzés. 

 

Tetszett a cikk? Böngéssz a korábbiak között és iratkozz fel a hírlevélre, hogy hétfő reggel egyenesen a postaládádba repüljön a legfrissebb bejegyzés.

Iratkozz fel az Életfűszerező Hírlevél listájára!

Már több, mint 150 feliratkozó kapja kézhez hetente az Életfűszerező privát hírlevelét. Csatlakozz te is és értesülj elsőként az újdonságokról, cikkekről és "less be" a terápiás ülésekre!

A feliratkozással kijelented, hogy megismerted és elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.

Iratkozz fel az Életfűszerező Hírlevél listájára!

Már több, mint 150 feliratkozó kapja kézhez hetente az Életfűszerező privát hírlevelét. Csatlakozz te is és értesülj elsőként az újdonságokról, cikkekről és "less be" a terápiás ülésekre!

A feliratkozással kijelented, hogy megismerted és elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.

Ne bízd a szerencsére a pszichológusod megtalálását!

Pszichológushoz szeretnél fordulni, de megrémít a számtalan szakember lehetősége és a furcsa kifejezések, amiket a bemutatkozásukban olvasol? Nem tudod mitől lesz valaki jó szakember? Fogalmad sincs, hogy pszichiáterre, pszichológusra, analitikusra vagy kognitív terapeutára lenne szükséged?

Garantáltan jó pszichológust ajánlani nem tudok, de azt garantálom, hogy miután elolvasod ezt az e-bookot, minden információd meglesz ahhoz, hogy megtaláld a neked megfelelő szakembert.

Töltsd le az INGYENES útmutatót a Neked legjobb szakember megtalálásához!

Kijelentem, hogy elolvastam és megértettem az adatvédelmi szabályzatot. *

Csak értékes leveleket küldünk, spam-et sosem. Olvasd el az adatvédelmi tájékoztatónkat.

Leave A Comment