A mai írás kicsit rendhagyó lesz. Nem szeretném cikknek nevezni, mert számomra sokkal többet jelent, mint egy cikk. Gyakorlatilag az életem elmúlt hat évére való visszatekintés lesz.
Május 26-án utoljára mutatkoztam be utoljára úgy, hogy “Jó napot kívánok! Sárdi Kata vagyok, hatodéves orvostanhallgató.” Aznap volt az államvizsga és az eredményhirdetés után Dr. Sárdi Kataként jöttem ki a kórházból. Onnan majdnem egyenesen a szökőkúthoz mentünk fürdeni. Miután kijöttem a vízből, percekig azt ismételgettem, hogy “elvégeztem az egyetemet!” Szinte hihetetlen.
A kezdetek
Tudom, hogy sokan már kicsi koruktól arról álmodoznak, hogy majd egyszer orvosok lesznek. Hát, én úgy mentem középiskolába, hogy “fogalmam sincs mi leszek, de az egészségügy szóba sem jöhet!”. Aztán hol vagyok most? 😅
Sokáig tényleg nem tudtam, mit szeretnék tanulni a gimi után. Mindig is jó tanuló voltam, szóval nem volt kérdés, hogy érettségi után az egyetem következik. Voltak olyan ötleteim, hogy borász leszek, vagy vízépítő mérnök (aki gátakat tervez), zoológus vagy valláskutató. Még egy listát is írtam a felvi.hu segítségével, hogy a kedvenc tantárgyaimmal hová lehet felvételizni.
Tizediktől gyógyszerész akartam lenni. Ez az elhatározásom egész sokáig kitartott. Az emelt órák választásnál sem kellett emiatt gondolkodni, mert emelt biológia és emelt kémia érettségit kértek. Aztán 11.-ben a karácsonyi szünetben, emlékszem a lépcsőn ültem otthon, Anyukám a konyhában volt és akkor mondtam neki, hogy én orvos akarok lenni.
Így az egyetemi felvételinél Szeged és Pécs került az első két helyre és még biztos ami biztos alapon jelentkeztem élelmiszeripari mérnöknek szintén Szegedre és Mosonmagyaróvárra.
Felvettek!
A felvételi ponthatárok kihirdetésekor a vizes világbajnokságon voltam önkéntes. Éppen vége volt a versenyeknek és mentünk ki a Duna Arénából, amikor a szüleim felhívtak, hogy felvettek! Vigyázz Szeged, jövök! Szerintem sosem fogom elfelejteni, ahogy ott a lépcsőházban ugráltam örömömben.
Ezután nagyon izgalmas volt, jött a hivatalos értesítés az egyetemtől, egy csomó mindent el kellett intézni (azóta is “imádom” a bürokratikus dolgokat…), gólyatábor, kollégium, leköltözés.
Nagyon sok helyről azt lehetett hallani, hogy a “gólyatábor volt életem legjobb élménye, kár kihagyni!”. Én nem éreztem jól magam. Akkor már tudtuk, ki lesznek a csoporttársaink, hiába volt ott majdnem mindenki, nem találkoztam szinte senkivel sem. Azokkal az emberekkel, akiket ott ismertem meg, nem alakultak ki tartós kapcsolatok. Annyi haszna volt számomra az egésznek, hogy az első napon volt kihez odamenni beszélgetni.
Egyetemista vagyok!
Anyukám szerint valamikor azt mondtam, hogy akkor fogom magam igazán egyetemistának érezni, ha túl leszek az első vizsgaidőszakon. Az az igazság, hogy nagyjából az elmúlt egy hónapban, amikor már az államvizsgára készültem, volt meg egy kicsit az a klasszikus egyetemista életérzés.
Mert mi is kapcsolódik az egyetemista sztereotípiájához? Néha kicsit tanulgat, bejár néhány órára, de amúgy ideje nagy részében bulizik. Na, hát az orvosi egyetem nem ilyen! Vagyis, így is lehet csinálni, de akkor nem 6, hanem minimum 10 évig fog tartani. És már az a 6 év is borzasztó hosszú! Meg itt tenném hozzá, hogy soha nem én voltam a partik lelke, szóval ez nagyrészt attól is függ, mennyire szereted az ilyesfajta kikapcsolódást. De az biztos, hogy nem az orvosi az a hely, ahol úgy elvagy és majd lesz valami. Ha akarod azt a valamit, akkor azért dolgozni kell!
Alapvetően mi be lettünk osztva egy csoportba még a legelején. A csoport együtt mozgott 5 éven keresztül, olyan volt, mint egy kis osztály. (A hatodév kicsit rendhagyó, de erről majd később.) Egy fix órarendet kaptunk a kötelező órákkal, amibe csak a kötelezően és a szabadon választható órákat tehettük be mi. Már ha volt hely, ahová befértek plusz órák.
Az első három évben nem volt annyira sok vizsgánk, de azok nagy tantárgyak voltak, például az anatómia vagy a patológia. Negyed- és ötödévben legalább 10-12 vizsga jutott félévenként. Ezért a többség a vizsgaidőszak vége felé végzett csak. Így nem volt annyira sok idő bulizásra, pihenésre.
A képzés
Ezt csak azért írom le, mert lehet, hogy van köztetek valaki, aki gondolkodik az orvosin. Nyugodtan ugord át ezt a részt, ha te nem! A leírtak nem Szeged specifikusak, nagy vonalakban az összes magyarországi orvosi egyetemen ez a felállás (A klinikai modul Pesten kicsit más, olyasmi mint nálunk a hatodév)
Az első három év az alapozó-előkészítő modul. Itt vannak az elméleti tárgyak, többek között az anatómia, élettan, biokémia, patológia, kórélettan és a mikrobiológia. Itt még a gyakorlatok nagy része is inkább elméleti, csináltunk néhány kísérletet, élettanon vércsoportot határoztunk meg. Rendszeresen voltak demók (a zh-t hívják így), amik miatt nem ártott rendszeresen tanulni.
A negyed- és ötödév a klinikai modul, amikor már klinikai tárgyak vannak, például belgyógyászat, sebészet, neurológia vagy gyermekgyógyászat. Még befigyel a gyógyszertan és a népegészségtan, amiket inkább elméletinek mondanék. De a gyakorlatok már a kórházban vannak, betegeket vizsgálunk, gyakorló orvosok a tanáraink.
Az általános vélekedés az, hogy harmadév után minden jobb lesz. Ez nem igaz… Általában ez az év a vízválasztó, mert a harmadév végén 3 nagy szigorlat is van. Hát, nálunk éppen a közepén pottyant be a COVID (ami miatt év közben COVID osztályokon dolgoznunk is kellett) és utána a negyedév szinte teljesen online volt… Ráadásul rengeteg óránk volt, sokszor reggeltől késő délutánig, amikre be kellett menni. Szóval nem az az édes semmittevés, amit elképzelsz a felsőbb évesek beszámolója alapján.
A hatodév pedig már teljesen más. Nyár közepétől április végéig gyakorlatok vannak, aki végén szigorlatozni kell. Közben szakdolgozat leadás és védés is van. Itt már, hogy milyen sorrendben csinálod a gyakorlatokat, meg hol, teljesen rajtad múlik. Kicsit szerintem segít elszakadni az egyetemtől.
Általános megítélés
Az orvosi egyetem nehéz. És nem sajnáltatni akarom magam. (Meg már úgyis mindegy.) Én választottam, sejtettem, hogy mivel jár, de tényleg nehéz! Ezt az is tudja, aki nem járt ide soha, vagy nincs a közvetlen környezetében senki, aki ott tanul(t).
Éppen ezért, amikor az ember közli, hogy orvos lesz, kap egy adag elismerést, hogy “hú, nagyon ügyes vagy, az biztos nagyon nehéz!”, de mellette ott van sokszor az irigység és a kompenzálás is. Ilyenkor jöttek az olyan mondat, hogy “az én kislányom gyógytornásznak tanul és olyan részletesen kell tudni az anatómiát, hogy még az orvosisok sem tanulják olyan részletesen”. Ezeket a helyzeteket nehéz kezelni szerintem. Mégis mit mondjak ilyenkor?
Abba is sokszor belefutottam, hogy ha megkérdezték hogy vagyok és az egyetemről meséltem, mert az töltötte ki a mindennapjaimat, akkor sokakban ez dicsekvésként csapódott le. Ilyenkor rengetegen inkább hátralépnek kettőt és tartják a tisztes távolságot. Ami rossz, főleg ha korábbi jó barátokról van szó.
Szóval ha orvostanhallgató vagy, kapsz egy adag csodálatot, de távolságtartóak is lesznek veled nagyon sokan. Kedvesek lesznek veled, de nehéz lesz vegyülni.
Viszont! Már az első félév után jönnek az olyan kérdések, hogy “itt és itt fáj, mi bajom lehet?”
Az egyetem öl, butít és nyomorba dönt
Ezt kapásból azzal cáfolnám, hogy 25 éves vagyok és az elmúlt néhány hónapban többször megkérdezték, hogy elmúltam-e 18?
De nyomot hagy! Az meg szerintem csak rajtad múlik, hogy milyen nyomot!
Én nagyon sokat változtam az egyetem alatt. Kiderült, hogy a stresszkezelési mechanizmusaim nem túl jók, azokon dolgoznom kell még mindig. Megtanultam együtt élni emberekkel, akik nem a családom, Szeged az otthonommá vált. Ha nem is 100%-osan, de valamennyire sikerült elengednem a maximalizmusomat, mert pár hónap után rájöttem, hogy itt nem fogok tudni mindent is megtanulni, mint a gimiben, hanem bizony lesznek olyan dolgok, amiket nem fog bevenni az agyam, csak nagyon minimálisan. És még sorolhatnám…
Mit adott nekem Szeged?
Egy diplomát. 😅 Ezért jöttem, nem?
De ami ennél is fontosabb, rengeteg szép emléket, barátokat, akiknek nagyon hálás vagyok, hogy vannak nekem! Rengeteget tanultam ezek alatt az évek alatt – és itt nem csak a könyvtárban töltött hetekre gondolok, amikor gyakorlatilag ott éltem és csak aludni jártam haza. Nagyon sokat tanultam önmagamról, a határaimról, az emberekről. Megszámlálhatatlan dolgot megtapasztaltam és egy idő után azt hittem, már semmi semmin sem fogok meglepődni, de mindig történik valami, ami ezt megcáfolja.
Összességében nem bántam meg, hogy az orvosit választottam. Annyira a részemmé vált, hogy nem is tudnám magam máshol elképzelni.
Szeretlek Szeged, hiányozni fogsz!
(Van a Margaret Islandnek egy dala, a Házszám, amiről mindig Szeged jut eszembe. Hallgassátok meg!)
Ha kacérkodsz a gondolattal, hogy orvoslásra adod a fejed és vannak kérdéseid, keress bizalommal! Nem ígérem, hogy minden kérdésedre tudok majd válaszolni, de megpróbálok!
Iratkozz fel az Életfűszerező hírlevelére, hogy elsőként értesülj a legújabb cikkekről, podcast epizódokról és mindenről, ami Életfűszerező!
Érdekel a pszichológia? Esetleg Te magad is pszichológus, pszichológus hallgató vagy? Szeretnéd minél több emberhez eljuttatni a tudásodat? Legyél az Életfűszerező szakmai tagja! A részletekről bővebben itt tudsz olvasni.